Hírek
2013. Augusztus 26. 11:32, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/Fotó: kmmk.hu
Négymilliárdot ad a kormány a Kaposi Mór kórház fejlesztésére

Négymilliárd forint többletforrás biztosításáról döntött a kormány a Kaposi Mór Oktató Kórház fejlesztéseinek befejezéséhez - jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője.
A megyegyűlés elnöke elmondta: a 2006-ban elkészült tervet csak 2008-ban tudták benyújtani, pozitív döntés pedig 2009-ben született, így "az előző kormány teszetoszasága miatt" éveket csúszó beruházás 12,5 milliárd forintos költségvetése - az árfolyamveszteség és az infláció miatt - már nem elég.
A szükséges mintegy 2,5 milliárd forint hiányt pótolta a kormány az elhúzódó kórházfejlesztések többletforrásainak biztosítására - részben európai uniós forrásokból - elkülönített 14 milliárdos alapból, és a kórházzal együttműködő Kaposvári Egyetem diagnosztikai központjának fejlesztésére is adott 1,5 milliárd forintot.
"Az az álom, ami arról szólt, hogy a tömbkórházat megépítjük ezzel a négymilliárd forint többletforrással, ha egy kis szerencsénk van, akkor a jövő évben megvalósulhat" - fogalmazott Gelencsér Attila, hangsúlyozva: a somogyi emberek a legmagasabb színvonalon, a legszebb kórházat kapják.
Moizs Mariann, a kórház főigazgatója az eddigi és a várható fejlesztéseket ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztés 2,7 milliárdos második üteméről májusban írták alá a szerződést. A munkálatok jól haladnak, a cél az, hogy őszre az épület szerkezetkész legyen - mondta a főigazgató.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mit jelent a négymilliárdos támogatás, azt mondta: anélkül csökkentett műszaki tartalommal tudták volna csak megvalósítani a beruházást, nem költözhetett volna új helyre a pszichiátria, a mozgásszervi rehabilitáció és több szakrendelő, valamint a Kaposvári Egyetemmel közös komplex onkológiai fejlesztéshez elnyert 850 millió forint is csak részben lett volna elég a tervek szerinti fejlesztéshez.
Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója szerint jövő februárban lehet a műszaki átadás-átvétel. Hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy környékbeli szakkivitelezők és szállítók vegyenek részt a munkában.
"Magyarországon, mióta az eszemet tudom, és a rendszerváltás óta, egyetlen egy beruházást teljesen nem sikerült befejezni. Talán a kaposvári lesz az első" - mondta Repa Imre professzor, a kórház korábbi főigazgatója, a pólusprojektet irányító stratégiai igazgató.
A komplex tömbfejlesztési program költségvetése - 10 százalékos önerővel - csaknem 12,5 milliárd forint. A legnagyobb beruházás az északi tömbépület és a diagnosztikai épület megépítése volt.
A 2011 januárjában indult első ütemben az intézeti gyógyszertárnak, a központi laboratóriumnak, az izotóplaboratóriumnak, a 20 ágyas nephrológiai osztálynak, valamint az országos vérellátónak helyet adó diagnosztikai épületet, továbbá a gazdasági, logisztikai diagnosztikai, járó- és fekvőbeteg ellátó egységeknek helyet adó északi tömb négy szárnya épült meg mintegy 25 ezer négyzetméter alapterületen. Előbbit 2011 októberében, utóbbit 2012 márciusában adták át.
A jelenleg zajló második ütemben épülő, több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű két épületszárnnyal 2014 február végére végeznek. Itt kap helyet egyebek között az ideggyógyászati-, a pathológiai- és az infektológiai osztály, a pszichiátriai gondozó, valamint az élelmezési üzem.
A pólus projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A Kaposi Mór Oktató Kórház a megye legnagyobb egészségügyi szolgáltatója és foglalkoztatója, a térség egyik legnagyobb kapacitású egészségügyi intézménye. Feladata csaknem 400 ezer lakos folyamatos, 24 órás ellátása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.