Hírek
2014. Július 30. 12:00, szerda |
Bulvár
Forrás: lvp/mti
Másodszor készült el Kínában a magyar Hősök tere pontos mása? – FOTÓK
A kínaiak minden lemásolnak, ezt tudtuk róluk. Azt azonban már kevésbé, hogy a világ nevezetességei közül többnek is elkészítették az élethű, méretarányos mását. Köztük a mi Hősök terünket is. Ráadásul már másodszor.
Csaknem húsz évvel az első "kínai Hősök tere" megjelenése után újabb városban állították fel a magyar nevezetesség másolatát, és ahogy az előző esetben, most sem egyedüli nyugati látványosságként.
Az új utánzat a kínai internetes beszámolók szerint a közép-kínai Csengtuban található, a helyi textilipari főiskola kampuszán. A felsőoktatási intézmény a világ minden táján látható több mint száz nevezetesség másolatát gyűjtötte be, és állította fel 440 hektáros területén. A magyar Hősök tere mellett helyet kaptak az egyiptomi piramisok, a nagy szfinx, a washingtoni Fehér Ház vagy a New York-i szabadságszobor, az angliai Canterbury székesegyház. Az építmények fele életnagyságú, másik fele némiképp kicsinyített.
Az iskola képviselőinek közlése szerint az építmények "oktatási célokat" szolgálnak, illetve turistalátványosságként is funkcionálnak. A Hősök terének millenniumi emlékművét korábban a kelet-kínai Sanghajtól 23 kilométerre lévő Nanhsziang faluban, a Global Paradise témaparkban építették fel - a magyar fél tudta nélkül - a kínaiak, egy amfiteátrum és a berlini Brandenburgi kapu szomszédságában. A témapark 1996-os nyitása után nem sokkal csődbe ment, az ott lévő épületek állapota súlyosan leromlott.
A Pejcsing Zsipao kínai lap szerint a csengtui másolatok felét egy korábbi történelmi témaparktól vásárolta a főiskola 90 millió jüan értékben, és azokat felújítva állította ki. Bár erről a lap külön nem számol be, nem kizárt, hogy a csengtui Hősök tere nem új építésű, hanem Sanghaj szomszédságából szállították oda.
És a mi eredetink:
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).
2024. Szeptember 06. 08:26, péntek | Bulvár
A Nélküledet játssza a legújabb zenélő út Magyarországon
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata