Hírek
2013. Március 23. 12:41, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Magyar-román - Dzsudzsák: vezettünk a semmiért
Keserűen nyilatkozott a románok ellen péntek este 2-2-es döntetlennel zárult budapesti labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzés után Dzsudzsák Balázs, a magyar csapat szélsője, aki szerint a gárda rendszeresen ugyanabba a hibába esik.
A Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött lejátszott találkozón Vanczák Vilmos gólja révén a 16. percben a magyarok vezettek, majd a második félidőben előbb Adrian Mutu büntetőből egyenlített, Dzsudzsák viszont szintén értékesített egy tizenegyest, így a hazaiaknál maradt az előny. A lefújás előtti pillanatokban, a 93. percben azonban a csereként beállt Alexandru Chipciu betalált.
"Sok tanulságot ebből nem lehet levonni, nem ez volt az első olyan meccsünk, amit az utolsó percben buktunk el, szerintem most is kikaptunk" - értékelt feldúlt hangulatban Dzsudzsák. "Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, jól játszottunk és teljesen megérdemelten voltunk előnyben a 93. percig, tulajdonképpen vezettünk a semmiért."
A Dinamo Moszkva légiósa megköszönte a szurkolók behallatszódó biztatását, s hangsúlyozta, reméli, hogy sem a drukkerek, sem senki más nem csalódott a csapatban.
Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, az utolsó percekben beszorították a románok a magyarokat, a védők pedig nem voltak elég fegyelmezettek.
"Az első pillanatok, órák természetesen keserűséggel telnek, szombattól azonban már a keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk" - fogalmazott a szakvezető.
A magyarok első gólját szerző Vanczák kiemelte, a szurkolók az utolsó öt percen átsegítették volna a nehézségeken a válogatottat, amely azonban csak magának köszönheti, hogy végül döntetlennel zárta az összecsapást.
"Igazából nem a románok nyertek egy pontot, hanem mi veszítettünk kettőt" - jelentette ki a svájci Sion védője.
Király Gábor, a válogatott kapusa és pénteki csapatkapitánya úgy vélte, az a tény, hogy a gárda kétszer vezetett egy fejlődőben lévő román válogatott ellen, amellyel versenyben van a D csoport második helyéért, lendületet kell, hogy adjon a törökök elleni meccsre.
Egervári Sándor együttese öt mérkőzés után tíz ponttal a vb-ezüstérmes hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában, a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.
2024. Szeptember 14. 08:43, szombat | Sport
Sallai Roland a Galatasarayban folytatja pályafutását
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
2024. Szeptember 13. 20:21, péntek | Sport
Kronome Ákos: Összességében elégedettek lehetünk, megnyertük a kategóriánkat!
Hét ralipáros vágott neki a P12-es kategóriába a II. WHB Győr Ralinak. A Kronome - Pásztor rallyduó az ORC P12-es kategória első helyén ért célba.