Hírek
2018. Január 10. 07:30, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Elkezdődött a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Az A műsor versenyszámaival kezdődött kedden este a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban.
Az eseményen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Szijjártó Péter a megnyitón kiemelte, hogy az összes cirkuszművész és a teljes művészeti ág Budapestre figyel, hiszen a magyar seregszemle nyitja meg az európai cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját ünneplő jubileumi év programsorozatát. A miniszter felidézte, hogy a magyar cirkuszművészet is komoly múltra tekint vissza, hiszen a 19. század közepén alakult meg. Az ág folyamatos fejlesztése, tradícióinak megtartása mindig is nagyon fontos volt az ország számára - mutatott rá. Kiemelte: a magyar cirkuszművészet a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére is felkerült. A miniszter továbbá köszönetét fejezte ki a művészeknek, hogy a magyar cirkuszművészetet világszerte ismertté és elismertté tették.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az, hogy Budapesten kezdődik az eseménysorozat, Magyarország cirkuszi tradícióinak elismerését is jelzi. Mint mondta, a Magyar Művészeti Akadémia rangsorában 10 olyan művészeti ág van, amelynek képviselőit a Nemzet Művésze címmel ismerik el, ezek közül egyik a cirkuszművészet.
Balog Zoltán, az "elődök munkájának járó" elismerésként a megnyitón Pro Cultura Hungarica díjat adott át Endrész László artistaművésznek, a londoni The Blackpool Tower cirkusz igazgatójának több évtizedes munkássága, a magyar cirkuszművészet és artistaművészet népszerűsítése, hagyományainak megőrzése, valamint a fiatal artistatehetségek támogatásának elismeréseként.
Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója elmondta, hogy 20 ország 165 művésze, több mint 30 cirkuszigazgató és menedzser ünnepel ezen a héten Budapesten.
A fesztivál az Aranybohóc-díjas Richter Flórián és fia, Kevin, valamint a Rippel Brothers produkciójával vette kezdetét, majd az A program versenyszámait láthatták a nézők. Szerdán és csütörtökön a B műsor szereplői állnak a porondra, szombaton pedig újra az A műsor lesz látható. A seregszemle vasárnap este ünnepi díjátadó gálaműsorral zárul.
A díjakról a nemzetközi szakmai zsűriben Eugene Chaplin elnökségével Fabrice Becker, a kanadai Cirque du Soleil produkciós igazgatója; Paul Bernhard, az osztrák Roncalli Cirkusz igazgatója; Endrész László, a brit Blackpool Tower Circus igazgatója, Elisa van der Meiden, a német Stardust BV Presentatrice casting directora; Ljudmila Sevcsenko, a kijevi Ukrán Nemzeti Cirkuszigazgatója és Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója dönt majd.
A fesztivált egész héten a főváros több pontján szervezett cirkuszi programok kísérik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.