Hírek
2016. Július 19. 07:40, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Egy kilo kokaint akart becsempészni Magyarországra a gyomrában

Egy kilogramm kokaint akart Magyarországra csempészni egy brazil férfi úgy, hogy száz kokainkapszulát nyelt le - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.
A férfit még július 7-én tartóztattak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőriztek egy Zürichen keresztül Sao Paulóból érkező 35 éves brazil állampolgárt, aki a zöld folyosón lépett be, tehát nem jelentett be semmilyen árut.
A férfi zavartan viselkedett, a vámosok megállították és csomagjait valamint ruházatát is átvizsgálták. A vámvizsgálatkor a férfi nagyon izzadt és remegett, ezért a pénzügyőrök feltételezték, hogy "kábítószernyelővel" van dolguk.
Az utas elmondta, hogy száz, kokainnal teli kapszulát nyelt le. A pénzügyőrök kórházba szállították a brazil férfit, ahol a röntgenvizsgálat alátámasztotta az általa elmondottakat.
A 36 éves férfit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság 2016. július 10-én elrendelt.
A gyanúsított szervezetéből távozott száz darab kapszula az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint kokaint tartalmaz. Az összesen egy kilogramm kábítószer feketepiaci értéke 20 millió forint.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok